Jelentkezem

Azt hiszem már régen jelentkeztem, bár nem sok minden történt velem. Magyarbóly nagyon jó volt, én nagyon jól éreztem magam. Aztán úgye a táncolások, azok is nagyon jól sikerültek. Előzö héten vagyis most kedden elmentek Eviék nyaralni, nagyon rossz, valami 30 percig tartott míg elbúcsúztunk tőlük, nagyon hiányozni fognak, de jönnek majd haza, és kaptam egy macit Evitől és és MAcitól is :) így ők velem vannak most :) Aztán ezen a héten elkezdődőtt a tánckurzus, ami nagyon jó mert táncolhatok, és ez tök jó:) Aztán ma lesz egy fellépésünk a duettel ami miatt már most izgulok :) de biztosan sikerülni fog :) Tegnap kaptam egy sms-t a Kingától, hogy szeretlek Biusom, na ez nagyon jól esett :)Igazán sok minden van most :) holnap este gála, aztán szombaton meg színház :) :) jó lesz :) most megyek mert elkések balett óráról:)

Tovább »

Magyarbóly

MA megyünk magyarbólyba, olyan jó lesz, Réka meg Anna jön hozzánk délre :) addig megyek Evivel szemészetre, tehát lassan kéne indulnom :) Tegnap meg tegnapelőtt táncoltunk színháztéren nagyon jó volt :) És megyünk csütörtökön is, biztosan nagyon jó lesz :) És magyarbóly is biztos, várom már :):):) Majd jelentkezem még, hogy mi milyen volt:)

Tovább »

Színház..., és sok sok új élmény

Tegnap voltunk színházba, megnéztük a Légy jó mindhaláligot :-) nagyon  jó volt :) ott volt Rana, Édim, Evik, Wikka, szóval nagyon jó volt :-) a lépcsőn ültünk de onnan is lehet élevezni az egészet :-) ma is megyünk megnézni, mert ma másik szereposztásban lesz. És ma sütöttem palacsintát, és viszek majd nekik is ma este :-) Tegnap a Józsi megmasszírozta a hátamat, szóval tök jó volt , meg ott dobolt a hátamon. Ugye tegnap volt Moncsinak a bulija, amit ő szervezett, és az jó volt, oylan jól éreztem magam mindenki mosolygot, és együtt voltunk és nagyon jó volt. Viszont szegény Wikka elvágta az ujját úgy sajnáltam szegénykét.:) De azért minden más jól siekrült :-)

Tovább »

Meglepi buli :-)

Végre...:-) Írhatok róla, tegnap ugyanis volt  egy meglepetés buli Édimnek, ami nagyon jól sikerült, mert nagyon jó volt :-) Tudom nem vagyok bőbeszédű, de nem sokat tudok mondani most erről.Sokat fürödtünk a medencébe, és ez tök jó volt, meg sok sok ajándékot kapott Édi. Ottaludtam Eviéknél, olyan jó volt ott aludni, és ezért vagyis nem csak ezért de úgy egyszerűen közelebb kerültünk Evihez, meg Wikkához is szóval nagyon jó volt .Remélem a holnapi igazi buli amit Édim szervez is jó lesz.

 

Tovább »

Bécsi út :-)

Fantasztikus volt... Nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Hihetetlen sokat beszélgetünk, sétáltunk, és csak élveztük azt hogy ott voltunk. Az Eszter anyukája a Zsófia, egy pörgös ember, csupa szeretettel, akit nagyon megszerettem ezalatt az 5 nap alatt. Nagyon jó volt vele öszintén beszélgetni, mert ő meghallgatott, és segített. Látunk sok mindent, voltunk mindenfelé. Sok házat néztünk meg, voltunk parkokban is. De sokat villamosoztunk, és metroztunk ami nagyon jó volt. Bécs egy teljesen más világ, olyan dolgok történnek ott meg amik itthon nem. Ott kint nagyon sok néger volt, így az elöző megfigyeléseimet folytathatam... Hihetetlen sokat hallgattam a német nyelvet, volt amit megértettem, bár volt olyan is amit nem tudtam mit jelent. Sok új ruhát kaptam, és milliónyi fagyit etem. Hoztam haza meglepit egyes embereknek is :-) egyszóval fantasztikus élményekkel tértem haza.

Tovább »

Fanni, újra

Ha hiszitek ha nem egy barátság ami a romokban hevert, újra élethet, és csak azért mert te is és ő is tesz érte. Hát nem csodálatos. Nagyon örültem Fanninak, akinek íratm, hogy ne haragudjon, és ő nagyon kedves volt mert megbocsájtott, és örült nekem. Ez nekem nagyon jó érzés, és vele kapcsoltban, biztos máshogy fogom alakítani most az "új" kapcsolatunkat, de biztos jó lesz, Remélem

Tovább »

Hazaértem

Hazaértem, sok sok élménnyel, egyszer ha lesz időm mesélek, most sok embert kell felhívnom, tennem kell a dolgokat sorban, és még erre nincs időm... Egyszer

Tovább »

Négerek, barátság elszakítása

Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de én ha szeretek valakit akkor nagyon... Ezáltal, hogy vége lett a 8 általánosnak, és gimibe kerültem sok embert elveszetettem, vagyis csak a barátásgunk veszett el... Ma úgy gondoltam, hogy minden láthataltan köteléket elvágok olyan barátnőim között akikkel nem voltam már jóba, vagy nem beszélrtem velük, úgy gondoltam ez a legegyszerűbb dolog, de tévednem kellett, mert visszaírt az egyik "barátnőm" és neki nem tetszet a levelem, mert az mondta, hogy neki nem kell ilyen hozzá, mert az is elég ha nem beszélünk és nem keressük egymást... Nekem erről más a véleményem, mert én úgy érzem, hogy nekem szükségem van arra, hogy lezárjam a barátságokat.... Igazából én lezártam és örültem, hogy megírtam a levelet. A  másik az a négerek, nekem nagyon szipmatikus embernek tünnek, olyan viccesek, mert hát igazából tiszta barnák, de nekem tetszenek, oylan viccesek. Ma jöttem hazafelé a buszon, és vol egy néger lány, szegény nem tudta, hogy miért nézem folyton, naazért mert nagyon érdekes, nekem tetszet, vagyisn em úgy na :-) Érdekes embereknek tünnek nekem, és egyszer szivesen beszélgetnék velük, hogy milyen lehet, úgy élni itt nekik, hogy mindenhol fehér börű emberek vannak, és csak ők vannak akik ilyenek. Lassan megyek, mert le kell zuhanyoznom még, hogy felfrissüljek a vonatútra. Édim is hamarosan jön, de várom, hogy már indulhassak Bécsbe. Remélem jó lesz az egész....

Tovább »

Szemgyógyítás

 

Most nagyon nagy célom van... Megszeretném gyógyítani szemem, hogy újra jól lássak, kontaklencse és szemüveg nélkül. Kölcsönkértem egy könyvet, szemeset, amiben gyakorlatok vannak. Augusztusba fogok elkezdeni, és szeretném ha sikeres lennék benne. Szeretném végig csinálni, mert nekem ez nagyon fontos dolog... :*-) Szóval igen a nagy célom most...SOk sok kitartás kell majd hozzá, de tudom, hogy képes vagyok rá, és megtudom csinálni:-)

Tovább »

Hamarosan indulok :-)

Boldog vagyok :-), hisz hamarosan indulok, bár még van 5 óra 50 percem az indulásig, de várom már most. Úgy érzem mindent elrendeztem magam körül, mindenem megvan, a barátaimmal jó a kapcsolatom, és nem az van, hogy haragszom valakire, úgy nem tudnék élni. Még van egy pár elintézni valóm, mint például, el kell mennem még Eszterhez, és el kell kérnem tőle azokat a dolgokat amiket anyukájának szán, valamint odaadja a narancssárga csoda papucsomat is. És még be kell ugranom Árkádba is, mert kell szendvicset vennem, meg egy pár cuccot útra, rágót :P... :-) Aztán hazajövök unatkozom egyet, és jön ÉDikém, mert ő kikisér a vonathoz :*) enneknagyon örülök. Nagyon remeg a kezem, nem tudom miért... :( De csak a bal, a jobb nem annyira, jajj ez nagyon rossz érzés, lehet kifestem a körmöm még, valami szép szinűre :-) majd még meglátom, de hát az idő elég lassan telik... :-) NEm baj, :-)

Tovább »

De örültem :-)

Ma nagyon örültem. Először is jó volt a napom... :-). Itt van, most Eszter, olyan jó, csak hallgatom anyuékat, de jó :-) hallgatni, csodálatos dolog. És felhívott Maciii, ez a nap boldogsága, nagyon nagyon örültem neki. Hihetetlenül. Eszternek is nagyon örültem, bár nem látszot rajtam, de legbelül, ott volt, az aminek nagyon örültem. Most jó volt minden, Holnap Bécs, és nagyon várom már, nagyon jó lesz. 4 nap egyedül a világba. NA jó nem egyedül, hanem az Eszter anyukájával, de az nagyon jó lesz. Most boldog vagyok. :-) És mosolygok... :-)

Tovább »

Egy egészen szar nap :S :(

Amikor reggel felkeltem, úgy gondoltam nagyon jó napom lesz, sok-sok tervem volt erre a napra, és úgy éreztem jók lesznek. Aztán hát nem tudom... Reggel felkeltem hajat mostam, jó volt minden, és elindultam itthonról, mert a városba elkellett intéznem egy pár dolgot, még 10 elött mert mentem Édimhez. SZóval beértem a városba, és leszálltam a kórháztérnél, hogy menjek az antikváriumba a pénzemért, persze az nem volt nyitva. :( Jólvan nem akartam várni. Elmentem elintéztem a kontaklencsés cuccot, közbe már elegem volt a napból, mert nagyon meleg volt. Szóvál hát igen, elmentem Árkádhoz, mert kellett váltanom eurót a Bécsi utamhoz, és vettem dezodort is. És elindultam Édimhez, vele nagyon jó volt találkozni, megölelgetni. Egyszóval kb idáig volt a napom kellemes. Elmentem mamáékhoz, de elötte beugrottam könyvtárba bevinni egy pár könyvet, és kihoztam egy másikat:
       Richard Bach: Semmi sem véletlen <--- ez a köny biztosan jó lesz... :-) De a mama már hívott hol vagyok, nem bírt magával :S. Ott voltam nála, igazából a vele töltött idő nem volt jó, mindig csesztettek, hogy ááá, igazából hosszú, de nem volt jó. Janó ( unokaöcsém ) is nyagatott, és untam már az egészet, de annak örültem, hogy Rékával holnap találkozok. Anyával jöttünk haza a mamától, és kaptam egy sms-t. Reméltem, hogy Réka az aki ír, és valóban, hogy fent tudok-e lenni msn-en, irtam neki, hogy mindjárt jövök, és most beszélek vele.Bár szerintem a megérzésem azt mondja, hogy nem tudunk holnap találkozni, vagyis remélem igen, de nagyon rossz lenne ha nem. Hülye bogarak is mászkálnak itt, most nyomtam el egyett. Szerencse légy nem jött elő, mert két napja már idegesít... :( Tudtam.... Sajnos az ilyen dolgokat nagyon megtudom érezni, és nagyon rossz, főleg, egy olyan embertől akit Imádok (L) Az a legrosszabb ebbe, hogy nem tudok rá haragudni, vagyis nem az, hogy gond, még jó, hogy nem tudok rá haragudni, csak nem érzem azt, hogy neki ez fájna, igazából ez nekem fáj, de nagyon(bár neki is rossz ) ...:( De A Maciiim, mindig is nagyon fontos lesz nekem, és sose fogok rá haragudni, mert a mi barátságunk ÖRÖK :)(L) Nagyon szeretem. De ebben az időben sok minden összejött, apa, a mai nap, aztán a barátnőim, és kicsit szar volt így az egész. Pozítívum, hogy anya egyik betege a Darók néni szívesen lát takarítani, amiért fizetne is, szóval ezért happy vagyok :) Meg, hogy Moncsika kikisér a vonathoz...:) Azért még jól vagyok, és örülök, hogy rápillantok erre a könyvre, és elolvasom, hogy: SEMMI SEM VÉLETLEN

 

Tovább »

Kicsit szar....

Írtam egyik barátnőmnek, hogy mi volt ma vele, meg hogy holnapra jó ruhapróbát, és kicsit szarul esett,, hogy annyit írt vissza, hogy köszi neked is puszi :)Valahogy nem ezt képzeltem el, nem fogom hívni most mert úgye Bécsbe leszek, de kiváncsian várom a következő hetet vele, vagyis, hogy milyen lesz, azt nem értem, hogy azért ilyen mert most minden öszejött neki meg nekem is, nem tudom próbálok neki segíteni de így nagyon nehéz...., de mindegy... Szeretem (L)

Tovább »

Hol vagy??

Nincs még itt az Édim, pedig úgy volt, hogy a 9-30 as busszal jön, aztán megnéztem, hogy  olyan nincs is így a 9-40-esel tudod volna jönni, de akkor már itt kellene lenni-e de nincs... :) Siess mert már nagyon várlak :) (L)

Tovább »

Itthonülös nap :-)

Most itthon ülök... :) Mert valami szerelő féle emberek vannak itt. Anya dolgozik, Zoltán pedig nem tudom hol van, de nem itthon az biztos...:) Bár mindjárt jön Édikém hozzánk, várom már, jó az idő, így megyünk könyvtárba, ki kell vennem jó sok könyvet, mert a Bécsi útra szükségem lesz rájük:) Jajj az is nagyon várom már, szeretem Bécset, olyan megnyugtató :) szép de ugyanakkor jó is. És szeretném megtudni, milyen lesz az Eszter anyukája, hogy jókat fogok-e vele beszélgeti, vagy egyáltalán milyen lesz ez az egész... :) Jajj utálom ha zavarnak, és most eléggé zavarnak, mert itt van a szobámba egy ember jézusom :):::D:D:D Remélem gyorsan végeznek és elhaggyák a lakást :) Jajj elindult Édim busza juhúúú, mindjárt ideér, szegényt őt is ezek az emberek fogják fogadni:)

Tovább »

Kiakadtam

Kiakadtam... Apára, amilyen, és mennyire nem ismer. Pénz az egész de akkor is. Szóval szarul esik, azok a dolok amiket mond, mert nem ismer, és fogalma sincs róla, hogy mi zajlodik le bennem. 8 évig nem találkoztunk, mert ő Amerikába ment. Hazjött és meg se próbál megismerni, legalábbis én ezt veszem észre...:) Zavar az, hogy olyan dolgokat állít amik nem igazak, mert nem ismer. Rossz ez így nekem, és nagyon fáj .(

Tovább »

Palacsinta

Palacsinta (L) Az elmúlt időben nagyon sokat csinálok:), és egyre jobban sikerülnek :) Most is épp palacsintát eszek, ha nem írnék:) Mára már végeztem a takarítással hál istenek, még el kell azért pakolnom a konyhába :) De az 10 perc... :) Holnap jön délelött hozzánk Édim :) Én is adok neki valamit és ő is hoz nekem valamit :). Aztán remélem, hogy jó idő lesz, mert akkor elkisér a könyvtárba :) Minden olyan jó lesz.:) Írtam maciiimnak sms-t, hogyha tud legyen msn-en nem irt vissza, és msn-en se volt még. Estig várok, ha nem akkro felhivom. 3 napig nem fogunk beszélin, kiváncsi leszek, hogy miylen a 6.-a :) Majd mesélek :) Bécsről :)

Tovább »

takarítás

A takarítás számomra, mindennapi dolog, na jó annyira nem , csak minden héten egszer kell kitakarítanom... :) De most két hete nem takarítottam :) Így ma be kell pótolni mindent. Még vissza van a fürdő kitakarítása, felmosás, felporszívozás, valamint a konyhába rendet kell rakni, edényeket elrkani :) Ma egész nap Édimmel beszélgetem msn-en, ez tök jó, mert nem vagy egyedül :) Most csak azért van egy kis szabadidőm, mert csinálok magamnak ebédet, és közbe nem szeretek dolgozni, tehát lesz egy ebéd :)

Tovább »

hát öööö......

SZóval csak telnek a napok, a nyárból... :( Ez szomorú mert lesz suli, bár azt várom :). Az elöző bejegyzésekből csak Maciiimat ismerhetétek meg pedig nagyon sok ember van aki szeret, és elfogad olyanak amilyen vagyok :) Ilyen az én egyetlen Édikém ( Moncsikám), aki bármikor feltud víditani :) és imádom :) Akkor ott van a Ciccórgó :) Akivel ez alatt a Balatonfüredes út alatt tudtam közelebb férkőzni a szívéhez :)NAgyon sok barátnőm volt, de hangsúlyozni kell, hogy VOLT... :) Ott van Kinga, Anna akikkel év elején ismerkedtem meg, hát valahogy nem tudom eltávolodtak tőlem...:( és ezt nagyon sajnálom, mert nagyon sokat jelentetek nekem, szeretem őket, és tisztelem :) Mindegy a múlt az múlt. Aztán most jövö rá arra, hogy anyumtól milyen sok mindent kaphatok, és ez olyan jó :) Köszönöm mindent (L)

Tovább »

Ittaludt :)

Na szerencsére nem esett az eső, így Maciiim eltudott jöni, bár a városba elkapott minket az eső, jó volt vele, nagyon sokat hülyéskedtünk itthon, sokat rögöhtünk :) Ma vettem egy felsőt nagyon kis aranyos :):) Olyan Biuucis :), Este megyek apum barátnőjéhez, mert el kell hoznom a vontjegyeket, mert jövö héten megyek Bécsbe az anyukájához :) AZ milyen jó lesz, csak 3 napig nem fogunk beszélni Maciiimmal :) :( nem baj, azért jó lesz minden :) De most kellenne csinálnom ebédet mert éhen halok :)

Tovább »

Reménykedem

Reménykedem, hogy ma nem fog esni az eső :) ,mert ittalszik ma  maciii, és ha esik az eső akkor nem tud eljönni mert a tetkó miatt. Jajj képzeljétek el, szerdán és csütörtökön evangélikus táborba segítettem, nagyon ÉDi kis csöpségek voltak :) Szerdán kapott tetkót a Maciiim, ne tudjátok meg , én 3tól fél 5-ig nem tudtam leülni nyugdton maradni, nagyon izgultam érte :( De szerencsére él és jól van, este aztán elmentem Grétihez, mert volt nála ilyen csapatos öszejövetel :) Pipi is ott volt a bébivel :) nagyon cuki a kis Blanka, aztán beszélgetünk és hazajöttünk :) Ma megyek Mamához egy pár könyvért amit beviszek az antikváriumba :) És aztán haza jövünk maciiimal :) Remélem nagyon jó lesz a mai napom, mert nem szeretném elrontani semmi képen :)

Tovább »

Maciiim (L)

Imádom ezt a lányt... :) Kezd visszatérni a régi :) Amikor minden este felhívott, ma már jó érzés volt meghallani a telefon csörgését, mert tudtam, hogy ő az. és ennek nagyon örültem. Ő tényleg egy hatalmas csoda, mert törödik az emberrel, és nem csak elvárja azt hogy segítsenek és vele legyenek. Ezekért a dolgokért ad is cserébe valamit, ezért imádom az  én Maciiimat, köszönöm , hogy ismerlek és a barátnőmnek szólithatlak (L)

Tovább »

Hála

Viszont nagyon hálás vagyok a maciiimnak, mert ma nagyon sokat éreztem úgy hogy gondol rám  :) Kétszer is felhívtam egyszer amikor még minden jó volt, jó volt a hangját hallani, meg egyszer amikor nagyon készen voltam, felhívtam, hogy megmondjam neki, hogy szeretem :):) ÉS aztán egyszer amikor vége lett ennek a szarnak a kukoricacímerezésnek :) Örültem neki nagyon jó volt vele beszélgetni, mert a hangja megnyugtatót :) Köszönöm maciiim (L)(L)

Tovább »

Kukoricacímerezés

Soha ilyet soha többet, nagyon rossz volt... Amig odaértünk a 2 km-es úton és közbe zenét hallgatam az nem is volt olyan rossz. De vissza akkor hát szörnyű volt, sírtam is nem tudom miért csak rámjött, és szedtem a kukoricát és sírtam... Szörnyű érzés volt,de vége és soha többé :(

Tovább »

Most jönnek az érzések...

Megannyi furcsa és megmagyarázhatatlan érzéssel találkoztam ezalatt a 3 nap alatt...:):( Volt ami hasznos volt számomra és volt ami nagyon rosszul esett. Grétivel kapcsolatban nagyon sok jó volt, mert most ilyenkor lehet látni azt, hogy mennyire büszke ránk a csapatra, hogy milyen érzés amikor táncolunk azt ő is tudja, de nagyon szeretem a Grétit ebben a 3 napban még közelebb került hozzám, és szerintem a csapat többi tagjához is. Aztán ott van Maciiim, vele nem tudom, de sokszor éreztem azt, hogy már elege van abból ,hogy mindig hívogatom, írok neki, de nekem erre most nagyon szükségem volt/van. Bár nem tudom, hogy miért írtam neki, ha sokszor vissza se írt, ami nagyon nagyon rossz érzés volt számomra... :( lehet nem tudom igazából egyszer jól kikellene sírnom magam, vagy nem tudom, a lényeg a lényeg, hogy hozzá is nagyon ragaszkodom, ami nem jó mert urrsiten :( :S nem tudom miért nem jó de nem egészséges ez az állapot, bár mondjuk elöző szerda óta nem is találkoztnuk olyan, mintha találkoztunk volna, mert tök sokat beszélgetünk :)A lényeg a lényeg, hogy nagyon szeretem ezt a leányzót, mert nagyon jó érzés rágondolni, és örülök annak, hogy tudok neki segíteni... Én csak azt sajnálnom, hogy Kingától kicsit eltávolódtam, mert ez nem volt sose ilyen, de valahogy nem érzem, azt, hogy mi már megint olyan jóba lennénk, medig nagyon jó volt, és ahogy ezt most írom, fáj a szivem tényleg rossz érzés most így ezekre a dolgokra gondolni, mert fájnak úgy igazán...Holnap dolgozni megyek :) Drukkoljon mindenki, hogy éljek :):P De biztos fogok. Remélem szerdán Maciiim biztos eltud jönni hozznák :) Mert szeretném megölelgetni, beszélgetni vele, mert sok dolog van szerintem amit most így szívesen megosztanék vele :)

Tovább »

Balatonfüred 2009, Sirály táncfesztivál

Nagyon jó volt.... :) Ebben biztos vagyok, mert együtt lehetem a csapattal, ami igazából jó érzés. Örülök annak, hogy van egy ilyen blog ahol írhatok, mert így legalább kicsit eltudom mondani azokat  a dolgokat amik bennem játszodnak le. Elmentünk Füredre, már nagyon vártam... az egész nagyon rosszul kezdödőtt, mert az edzőnk a Gréti mérges volt, hogy miért nem tudtunk elöbb elindulni... hát ez van , na mindegy, sokáig rosszul éreztem magam ez miatt, de hamar megbékéltünk :) Amikor odaértünk Füredre, beszart a telóm :( :S, ez nem volt valami vicces... na mindegy, egyész délután napoztunk, strandultunk :)Kicsit elvoltam a saját gondolataimmal :). A szállás nagyon jó volt mert volt egy nagy helység és abból nyíltak a szobák, én Édimmel, és Ciccórgóval voltam együtt (L), nagyon örültem annak, hogy velük lehetem, tényleg jó volt kicsit együtt lenni. Szombati napon elátogatunk Tihanyba, nagyon szép volt, vettem Maciiimnak ajándékot :) Remélem örülni fog neki :). Este jött a fellépés vagyis inkább azt mondom, hogy verseny, a duettünk nagyon jól sikerült, szerintem ilyen jól nem adtuk még elő :) Aztán az Okis szám után a Kriszti elmondta, hogy el fog menni tölünk, mert felmegy vissza Pestre, nagyon sajnáltuk. Grétivel elmentünk tortát nézni hátha találunk valahol, de mindenhol be volt zárva....:):( Így elmentünk beültünk egy étterembe, én nem tudtam kaját venni, mert nem volt elég pénzem, de a Husi nagyon aranyos volt mert odaadta a maradékját :) szóval jól laktam. A Gréti rendelt egy tiramisut amire ráírták, hogy fonti5 :) ezt a Kriszti kedvéért csináltuk :), istenem, nagyon örült neki, olyan megható volt az egész :). Aztán mentünk haza aludni, már jó volt, mert nagyon fáradt voltam :) A vasárnapi nap is nagyon jó volt, mert megtudtam nézni  a Dokit :) (L) Bár nem tudtam odafigyelni, mert a Betti ott csacsogott a fülembe. De jó volt. Délután elmentünk az egyik szálloda fürdöjébe :) ott lubickoltunk egy picit.,este meg tánc:) És az eredmények :) A Duett kapott egy különdíjat ami egy Füredes könyv, meg az összes szám kapott ilyen kristály valamit, szép :)(L) Nagyából ezeket a dolgok történtek velem, sok sok esemény... És mind érdekes és hasznos volt számomra. :) NAgyon jó volt a csapattal lenni :) Imádom őket :)

Tovább »

16.-17. Magyarbóly, megünnepeljük

 

16.-17. Magyarbóly, megünnepeljük :) ezen a néven futott, az a buli ahol voltunk :) Két barátnőm szülinapja volt :) Az egész nagyon viccesen kezdödőtt, mert rossz vonatra száltunk fel, tehát Bükkösdön leszáltunk, hogy hát ez nem arra megy :) Aztán Maciiim apuja eljött értünk Bükkösdre és kivitt Magyarbólyba. Jó volt ez az egész kis kaland. A Magyarbólyi cucc nagyon eseménydús volt, hosszú lenne elmesélni, sok mindenre kellett rájönnöm, meg sok minden fáj ott akkor nekem. Olyan érzések bukantak fel a lelkemból, amig igazából nem estek olyan jól ... Mindenki azt hitte nem érzem jól magam ott, pedig jó volt, csak elvoltam magammal, éjfélig nem is ittam sokat, csak gondolkodtam, ami nem lett volna szabad, mert mint tudjátok ha gondolkodunk az nem jó :( szóval én azt tettem... Aztán eltört a mécses nálam is és ittam, kicsit beálltam de az pont elég volt mindenhez. Kicsit közelebb majd távolabb kerültem a barátnőmhöz, és nagyon rosszul éreztem magam miatta, mert ő nagyon fontos ember számomra, és kicsit szarul volt ő is, vagyis nem kicsit. Mindegy a lényeg a lényeg, hogy érdekes volt ez az egész szituáció :( de jó volt :) Aztán hajajöttünk, és este msn-en megbeszéltük a dolokat :) akkor már sokkal jobban éreztem magam. Azt mondta ezen a Balatoni kirucanáson, nem gondolkodhatok, mert megtiltja. Most úgy érzem ő, nagyon közel került hozzám, és remélem  Ő is érzi, hogy mennyire szeretem :) (L) mert tényleg nagyon fontos, és nem szeretném elvesziteni sehogysem, fontos vagy nekem Maciiim :)(L)

Tovább »

Unalom :(:S

 

Unalom, hegyén hátán, mindig ez van amikor sok az időm akkor mindig unatkozom, persze ha nincs időm akkor sose végzek semmivel. Most is itt ülök és várom,hogy induljunk 10 kor :) jajj az még messze van, de azért hamarosan itt lesz :) . balcsi (L)

Tovább »

Elkezdődik valami...

Mindig elkezdődik valami, egyszer itt egyszer ott, nincsenek átlagos pillanatok, valami mindig történik. Én mos úgy gondoltam elkezdek írni méghozzá azért, mert sokszor érzem azt, hogy nem vagyok épp akkor olyan állapotba, hogy bárkivel tudjak beszélgetni, így magamra maradok, tehát kell valaki/ valami akire számithatok ,ezért szerintem ez a blog most hasznos lesz számomra, mert ha kedvem lesz csak feljövök és írok :) :) és írok :) ma megyünk balcsira nagyon jó lesz.  3 nap "egyedül" nem kell gondolokodni semmin csak élvezni kell az egészet, Táncolni is fogunk mert az is nagyon jó lesz. Valóban ti nem is tudjátok , hogy imádok táncolni, ez az életem, de lassan rá kell jönnöm, hogy nem tart örökké :(  Hihetetlen szóval, igen bonyolult ez az élet, nem szabad sokat gondolkodni, csak élvezni kell. Azt tudd mindig kezdődik valami...

Tovább »

Rólam

Egy vidám, pörgös leányzó vagyok, aki sose tudd 1 percig ülve maradni ( kivéve ha nagyon fáradt) Szeretek szeretni, és imádom a barátaimat

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.nyusziful.blogter.hu/